Szavazz!

Igénybe fogod-e venni a CSOK-ot?

Díjmentes ajánlatkérés

Partnerünk

GLBuilding

Építész.hu
Molnár Zoltán
Budapest Kőbányai út 45/a C ép. III/1 47.484215 19.115165
06 70/432-9666 http://www.haz.hu

Jelentkezem szakembernek!

  • Oldal nyomtatása
Haz.hu - építs okosan

Vagyonvédelem, biztonságtechnika

Amit el lehet lopni azt el is lopják, tartja a mondás, és valóban, olyan épület nem létezik, ahova nem lehet betörni maximum több időt és energiát kell ráfordítani. Mivel a védelmi rendszerek fixen vannak telepítve előbb-utóbb áldozatos aknamunkával ki is lehet ezeket iktatni. Egyetlen célunk lehet a családi házunk biztonságának megőrzése érdekében, hogy a várható haszon, amit egy bűncselekménnyel elérhet az illető kisebb legyen, mint amennyi időt, energiát rá kell fordítson.

Főszabályként elmondható, hogy a védendő érték 10%-ának megfelelő összeget fordítsunk a biztonságunkra. Ez még arányos és nem is kihívó, mert az is gyanús lehet ha valamit nagyon védenek. Egy családi ház esetében a telekválasztás is fontos lehet, hiszen egy eldugott utcában levő utolsó telek nagy eséllyel könnyebb célpont, mint egy forgalmas helyen levő épület.

A telkünk határán a kerítés csak akkor ér valamit egyáltalán ha körben meg van építve, mert ha a szomszéd felől nincs, akkor bejönnek ott. A magas, tömör kerítés egészen addig jó, amíg át nem jut rajta valaki, ami azért elég könnyen megtörténik. Utána már zavartalanul tevékenykedhet bent, az utcáról senki sem fogja észrevenni. Ezért javaslom, hogy a kerítésünk legyen magas, áttört és olyan kialakítású ahol az áttörések nem segítik elő a feljutást.

A vagyonvédelem fő szempontja

A házunk vagyonvédelmének fő szempontja az legyen, hogy ahol könnyű a bejutás, azokat a részeket erősítsük meg. A legkönnyebb és leginkább egyszerű bejutási mód, ha a nagy eséllyel üveg terasz ajtót betörik. A házunkon a bejutásra alkalmas ablakokon az üvegfelületeket betörés ellen védő fóliával lássuk el. Ezek se tartanak ki örökké, de azért egy kalapácsütés még nagyon kevés ahhoz, hogy megadják magukat.

Esetleg rácsokat is felszerelhetünk, embere válogatja, hogy kinek tetszik ez a megoldás. A következő gyenge pontok a zárak és a vasalatok. Az ajtónál könnyen lehet erősített, betörés gátló ajtót használni, de kevesen tudják, hogy az ablak vasalatokat is meg lehet erősíteni úgy, hogy azok a feszítésnek, kiemelésnek jobban ellenálljanak. Javasolt ezeket is megtenni, mivel így lesz összhangban a házunk passzív védelme. Ezután a zárakra fordítsunk gondot. Csak MABISZ által minősített zárbetétet használjunk, ami ellenáll a zártörésnek, zár kihúzásnak, fúrásnak, savazásnak. A finom nyitásnak nevezett megoldásnak is vannak ellenálló zárak, viszont ez ellen nincs tökéletes védelem, de ehhez profi zárnyitó betörő kell és profi készlet. A filmekben látott hajtűs megoldás azért a való életben nem biztos, hogy működik.

Amennyiben az egyes szerkezetek védelmét egymással összhangban hoztuk létre, úgy nem lesz a házunkon kiemelten gyenge pont, ahol a betörő könnyen bejuthat. Ezt a védelmi rendszert kell kiegészítsük riasztó berendezésekkel. Ugyanis ha a telkünkre bejutottak, akkor tuti meg fogják próbálni a házat is feltörni. Viszont ez idő alatt egy jól működő riasztó rendszer jelez nekünk és/vagy egy külsős vagyonvédelmi cégnek. Ehhez feltétlen tartozzon a ház összes bejutási pontját figyelő éjjel is látó, nagy felbontású képet készíteni tudó kamera rendszer. Ezek önmagukban is visszatartó erőt jelentenek, ha látszanak közterületről is. Persze érintő magasság felett kell ezeket felszerelni, hogy egyszerűen ne legyenek letörhetőek, lefújhatóak.

A vagyonvédelmi rendszert mozgásérzékelős és nyitás érzékelős riasztókkal is ki kell egészíteni és úgy vezérelni az egészet, hogy legalább egy SMS-t küldjenek nekünk, ha aktiválódtak. A kertben lehet kutyát is tartani, de egy képzett betörő pillanatok alatt elintézi elég csak annyit tennie, hogy odacsalja a kerítéshez, és amikor a kutya felugrik rá leszúrja vagy megetetik fagyállós hússal. Ezért ha a kutyát őrző-védő célra tartjuk, akkor képeztessük is ki, hogy legalább az ismert trükköknek ne dőljön be és ebbe ne haljon bele. Ha van egy profin kiépített elégséges védelmet biztosító rendszerünk, akkor már csak az a dolgunk, hogy használjuk is. Az ajtókat, ablakokat zárjuk be és a rendszert kapcsoljuk be. A kulcsot meg ne hagyjuk a lábtörlő alatt.

Ajánlott kivitelezők Ajánlott műszaki ellenőrök Ajánlott referenciák Ajánlott cikkek
  • Alumínium

    A természetben előforduló bauxitból vegyi eljárással készülő ezüstös színű könnyűfém.

  • Építés

    Épületek létrehozása célját szolgáló, az építmény fizikai megvalósítását jelentő munkafolyamat.

  • Épületgépészet

    Az épületet használó ember számára biztosítja a vízellátást, annak szennyvíz elvezetését, a fűtést, annak gáz energia ellátását, a levegő be és kivezetést.

  • Épületlakatos

    Fémekkel, főleg vassal dolgozó szakember, aki az épületen lévő vas anyagú épületszerkezeteket gyártja és beépíti.

  • Fal

    Az épületek esetén kialakított, a vastagságához képest hosszúkás, magas, téglatest alakú térelválasztó szerkezet.

  • Hidegburkoló

    Padlók és falak felületének, előre gyártott elemekből, helyszínen késztett burkolását kivitelező szakember.

  • Készház

    Üzemben előregyártott falakból és födémekből, helyszínen rövid szerelési idő alatt összeállított épület.

  • Kulcsrakész

    Beköltözhető műszaki állapotú épület, lakóház, mely rendelkezik a funkcionális használathoz szükséges feltételekkel.

Ajánlott hírek
  • Jó tudni – a munkaterület átadás átvétel szabályai

    A kivitelezés kezdetén a megrendelő, azaz a tulajdonos átadja a munkaterületet a vállalkozónak, melynek tényét az építési naplóban - E-naplóban is rögzítik. Ha ez nem megoldható, akkor a helyszínen felvett jegyzőkönyvet csatolni kell az E-naplóhoz. Ezen eljárás során megjelölik a munkaterületet, majd nyilatkoznak arról is, hogy alkalmas-e a munkavégzésre, és rögzítik az átadás-átvétel tényét.

  • Napelem park Kecskeméten, 12 év megtérülési idővel

    A Graboplast Zrt. telephelyén napelem parkot létesít az Alteo Energiszolgáltató Nyrt. projektcége. A tervek szerint a 243 kilowatt névleges teljesítményű beruházás 250 megawattóra termelését közvetlenül a Grabopalastnak értékesítik.

  • A globális ingatlanpiac növekedése folytatódik

    Az ingatlan piacot az ingatlan befektetéseket illető nagyobb kockázatvállalási hajlam erősíti, melynek alapja a kedvezőbb hozamok elérésébe vetett bizalom növekedése.

  • Életveszélyes szén-monoxid érzékelők

    Megdöbbentő, de igaz, amit olvashattunk nemrég különféle hírforrásokban a piacon lévő szén-monoxid érzékelőkről. Az elmúlt évtized szén-monoxid-mérgezési baleseteiből tanulva egyre jobban terjednek azok a készülékek, melyek a veszélyes gázok jelenlétét jelzik, de mint a tapasztalatok  mutatják sokszor tévesen!    

  • Pécs távfűtése 100 százalékban megújuló energiaforrásból

    A pécsi távfűtő hálózatra új energiaforrást csatlakoztattak, mely lágy biomassza tüzelésű egységből áll. Ezzel ezentúl zöld energia adja a város fűtési energiaszükségletének egy jelentős részét, mely a távfűtött lakásokba és a közintézményekbe jut el.