Szavazz!

Igénybe fogod-e venni a CSOK-ot?

Díjmentes ajánlatkérés

Partnerünk

GLBuilding

Építész.hu
Molnár Zoltán
Budapest Kőbányai út 45/a C ép. III/1 47.484215 19.115165
06 70/432-9666 http://www.haz.hu

Jelentkezem szakembernek!

  • Oldal nyomtatása
Haz.hu - építs okosan

Üdülő

Az üdülő olyan épület vagy épületegyüttes, melynek célja, hogy helyszínt biztosítson az odalátogató embereknek pihenés, szórakozás, feltöltődés, gyógyulás céljára.

Az ilyen épületek főként természeti környezetben, civilizációtól távoli helyeken kerülnek elhelyezésre, illetve olyan helyszínek is alkalmasak üdülő kialakítására, melyek népszerű vízparti vagy kirándulóhelyek. Gyakran falusi környezetben, illetve termálfürdő közelében találhatók.

Az üdülő kialakítása

Egy ilyen terület oly módon kerül kialakításra, hogy az ott tartózkodó emberek, családok semmilyen módon ne legyenek megzavarva a pihenésben, például kizárólag a terület igényei szerint találhatók a parkolók, 3,5 tonna összsúlynál nehezebb gépjárművek számára nincs lehetőség behajtásra, parkolásra.

Az épületek kialakításuk szerint ott-tartózkodásra igen, ám az infrastruktúra és a felszereltség alapján állandó ott élésre nem alkalmasak. Általános a közösen használt közösségi helyiségek kialakítása, valamint a kiszolgáló személyzet biztosítása.

Gyakori megoldás volt régebben, hogy vállalatok saját területeket alakítottak ki (vállalati üdülő), ezáltal biztosítva dolgozóiknak és családjuknak a pihenést.

Léteznek olyan üdülő típusok, melyek kifejezetten ifjúsági célra épültek, gyermekek, osztályok, kisebb csoportok nyári táborozásához, erdei iskola megszervezéséhez, kivitelezéséhez. A kizárólag nyári felhasználásra épült üdülő leggyakrabban faházakból áll.

Egy üdülő területen általában több hasonló kialakítású épület található. Ezek több család vagy több gyermekcsoport elhelyezésére alkalmasak.

Hazánkban az üdülő területek elsősorban a Balaton, a Tisza és a Duna vonzáskörzetében, illetve jellemzően a hegyekben (Mátra, Börzsöny stb.) kerültek kialakításra.

Ajánlott cikkek
  • Nyaraló

    Ember által épített, lakóépületnél egyszerűbb, kisebb kialakítású, ideiglenes tartózkodási célt szolgáló építmény, melyet többnyire hétvégi, vagy szezonális, alkalmi kikapcsolódási, és pihenési célból használnak.